Egy kis kortárs
Fejléc
Kezdem rögtön a fejléccel.
Keresgéltem a képeket a mai bejegyzéshez. Az volt a szándékom, hogy a kortárs valóban kortárs legyen, ne "csak" XX. századi művész, hanem olyan élő, hús-vér alkotó, akivel akár az utcán is össze lehet futni.
Triennálé
El is határoztam, hogy az évente Egerben megrendezett Országos Akvarell Triennálé képei közül fogok válogatni, hiszen, bár szűrve, de mégis csak ez a kortárs akvarell évi nagy bemutatkozása.
Ekkor találtam rá az idei triennálé időpontjára és plakátjára, amit most gyorsan be is mutatok, mert engem személy szerint nagyon felvillanyozott.
Július 14-től szeptember 23-ig lesz látható a tárlat Egerben, A Dobó István Vármúzeum és a Magyar Vízfestők Társasága szervezésében, a Kepes Intézetben. Nézzük meeeg!
Kortársaink
Nagyon szeretek kortárs kiállításokat látogatni, mert fantasztikus, ahogy a hagyományos technikai megoldásokat, eszközöket saját érzéseik, gondolataik szolgálatába állítják. Nagyon sokat lehet tanulni egy-egy ilyen kiállításból.
Borzasztó jó érzés, amikor például ráismerek egy kavargó festéktengerben az alkotó, majd saját fájdalmaimra. Szinte gyógyít, de biztos, hogy közöm lesz hozzá.
Ehhez persze alkotói tárlatvezetések, vagy jó cím, vagy jól szerkesztett katalógus kellenek, de van, amikor csak a képzeletem játéka gyönyörködtet egy kép nézegetése közben, és az is tökéletesen elég.
A mai képek
Végre akkor rátérek a mai kiválasztott képekre.
Teljesen szubjektív és random választás eredménye a ma reggeli válogatás, lehet, sőt biztos, hogy este másokat választanék. Sem a művészek életútját, festészetbe oltott kínjait, sem a képek kompozícióját nem fogom itt elemezgetni, pusztán inspirációs céllal szeretném felvonultatni őket.
Mint egy képeskönyvet. Nézegessük, gyönyörködjünk, inspirálódjunk a holnapi festéshez :)
Lóránt János Demeter
akvarell
Pál Csaba
Folyamatos jelen 3.
Chilf Mária
Lak
Szkotniczky Péter
Pogány Vénusz
Csurka Eszter
cím nélkül
Szekeres Emil
Találkozás
Vanka Tímea
cím nélkül, részlet
Remélem, azért tetszett a kis kitekintés és találtatok inspiráló részleteket.
Nagyon kíváncsi vagyok az észrevételeitekre, ha tehetitek, kommenteljetek, vagy csatlakozzatok a facebook-csoporthoz!
#neszöszölj,akvarellezz